Tegnap ülést tartott a zuglói önkormányzat vagyongazdálkodási, környezetvédelmi bizottsága. A MILLFAV volt a z egyik téma. Mint civilek, a Herminamező nevében Földes Zsuzsa és én szólaltunk fel. (A mi egyesületünk még nem ügyfél)  

 A Zuglói Önkormányzat Főépítészi Irodájában MILLFAV tervek és iratok 2008. febr. 11-i  megtekintése után 3 oldalas hibajegyzéket adtunk át a Bizottságnak.
- Továbbra is hiányoljuk a BKV és a Raifh. Bank szerződésének nyilvánosságra hozását.

Mint kiderült a bank 500 millióért veszi meg a területet, és 400 milliót kér a garázshelyekért a Fővárostól. Ügyes.
- Örömünkre több képviselő is kérte a zuglói területhasznosítási koncepció elkészítését azaz: MIT ÉS HOGYAN FEJLESZTENE Zugló az adott területen!? Errre MI CIVILEK IS ADJUNK JAVASLATOT!

Az ülésen sikerült eredményt elérni. Az előterjesztés szerint ugyanis tavasszal szándékozott az önkorm. szerződést kötni a beruházóval, miközben a kért új közlekedési hatástanulmány és a közvélemény kutatás csak őszre készültek volna el. Ez nyilván abszurd. A sorrendet megcseréltettük, július elejére kell meglenni a hatástanulmánynak, közvélemény kutatásnak, de a szerződést csak az eredmény függvényében lehet tárgyalni.
A beruházó által készített hatástanulmányt inrelevánsnak nevezte mind a KDNP-s képviselő, mind az MSZP-s. Segített nekünk Bárándy Zoli , az MDF által delegált bizottsági tag is.


ÓRIÁSPLAKÁTOK
2008. június 30-ig tervezi a Bizottság a zuglói óriásplakátok felmérését, majd még ez évben a kihelyezés szabályainak módosítását (pl. építési engedélyhez kötnék). Az Europlakátok 250eFt+ ÁFA éves díjából jelenleg csak 43eFt jut Zuglónak. A kerületi összbevétel az óriásplakátokból mindössze 15mFt/év. Két hónapon belül azt is szeretnék megtudni mennyi az illegális kihelyezés kis és nagyreklámokból összesen és HOL NEM SZERETNÉNK  EGYÁLTALÁN LÁTNI ÓRIÁSPLAKÁTOKAT!?

Mint a reklám világát valamelyest ismerő, azt gondolom a kerület csak elenyésző összeget kap a pénzből.